„Szarajevó, a világ legnagyobb koncentrációs tábora"

„Szarajevó, a világ legnagyobb koncentrációs tábora" – írta tizenöt évesen Arma Tanović. Arma egyike volt azoknak a szarajevói gyerekeknek, akik egy évvel az ostrom kezdetét követően leveleket írtak amerikai kortársaiknak. Ezekben bemutatták nemcsak önmagukat, de a mások számára aligha felfogható mindennapos kihívásokat is, és ismeretlen barátaik segítségét kérték, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a háború befejezéséért.

A környező hegyekben állomásozó boszniai szerb hadsereg 1992. április 6-án lőtte ki az első aknákat a város irányába. Habár egy 1995. október 5-i megállapodás már előírta az összetűzések beszüntetését, és ezt december 14-én a daytoni békeszerződés is megerősítette, az ostrom hivatalosan csak 1996. február 29-én ért véget. Az addig eltelt 1425 nap alatt a városban átlagosan napi 329 aknabecsapódást jegyeztek fel, a legtöbbet 1993. július 22-én: 3777-et. Az alábbi térképen a zöld pöttyök sérült vagy megsemmisített civil és ipari célpontokat jelölnek, köztük egyetemi, kollégiumi és iskolaépületeket.

A Szarajevó elleni aknatámadások célpontjait jelölő térkép
Kék: katonai, ENSZ; Narancs: kormányzati, elnöki épület; Piros: kórházak, orvosi komplexumok; Sárga: média, kommunikáció;
Sötétkép: hidak; Zöld: civil és ipari célpontok; Fehér: külváros, városnegyedek
( HU OSA 304)

A becslések szerint a szarajevó harcok következtében 15 000 gyerek megsérült, és összesen 1200–1500 meghalt. Az áldozatul esett gyermekeknek 2009–2010-ben a városközpontban, a Veliki (Nagy) Parkban emeltek emlékművet. A szökőkutat borító bronzgyűrűn gyereklábnyomok teszik jelenlétüket örökkévalóvá, mellette hét alumíniumhengeren 521 meggyilkolt bosnyák, horvát, szerb, zsidó és roma gyermek neve olvasható.

Veliki Park, Szarajevó
(Fotó: Szilágyi Csaba, 2019. december)

Az ENSZ Szakértői Bizottsága 1994 májusában tette közzé a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökről folytatott vizsgálat zárójelentését. A Blinken OSA Archívumban őrzött dokumentum idéz egy UNICEF-tanulmányt, amely szerint az ostrom alatt 65–80 000 gyermek szenvedett háborús traumát csak a tanulmány közléséig; 40%-ukra lőtt rá mesterlövész (főképp a „Sniper Alleynek" is elnevezett sugárúton), 51% látta valakinek a halálát, 39% családtagjáét, 19% volt mészárlás szemtanúja, 73% otthona lett (akna)támadás célpontja, 89% élt átmenetileg óvóhelyen.

A pusztítás, a rettegés és az ellátásbeli kimaradások közepette több nemzetközi szervezet is igyekezett helyi kezdeményezések támogatásán keresztül javítani az életkörülményeken. A legendás Fred Cuny által vezetett Sarajevo Water Project, a Nyílt Társadalom Alapítványok (Open Society Foundations, OSF) támogatásával, az Egyesült Államokból becsempészett és a helyszínen összeszerelt szűrőberendezések segítségével állította helyre a város vízellátást. Az iratanyagokból kitűnik, hogy az OSF egyik kezdeményezője volt az Open Society City of Sarajevo programnak is, amely a város unikális értékeinek megőrzését és kulturális megújítását tűzte ki céljául. A Sarajevo Education Project már az ostrom alatt elkezdte helyrehozni az oktatást iskolarehabilitációval, tankönyvterjesztéssel, illetve Voice of Defiance [A dac hangjai] címen egy 1800 példányban megjelent gyerekmagazin kiadásával. Az UNICEF-fel együttműködésben és az elismert jogászprofesszor Zdravko Grebo vezetésével elindult a Radio Zid [Fal rádió], és annak részeként a Colorful Wall Program [Színes fal program], amelynek minden nap jelentkező 90 perces adásait gyerekek állították össze hírekből, tananyagokból és szórakoztató műsorokból.

A Sarajevo Education Project jelentései, és a Colorful Wall Program brossúrája
(HU OSA 211-0-2)

A Pen Pals for Peace [Levelezőtársak a békéért] című program eredményeképp szarajevói és a pennsylvaniabeli harrisburgi iskolások váltottak leveleket. Az ostrom alatt álló városból 1993 augusztusáig közel négyszáz levelet adtak fel, ezek közül sok fényképekkel és aprólékos rajzokkal kiegészítve, díszes borítékban kelt útra. A levelek közül 112 végül az OSF történeti értékű dokumentumait is kezelő Blinken OSA Archívumba került. A levéltári leírást és a digitalizálást követően az Archívum visszajuttatta az eredetieket méltó helyükre, a város háború sújtotta közösségéhez; 2019 óta a szarajevói War Childhood Museum [Háborús gyermekkor múzeum, WCM] állandó gyűjteményét gazdagítják.

Balról: Amina Krvavac, igazgató/WCM, Jasminko Halilović, alapító/WCM, Szilágyi Csaba és Bóné József Gábor, Blinken OSA Archívum

A múzeum és az Archívum továbbá megpróbálja felkeresni a levelek szerzőit, hogy írásukról és háborús tapasztalataikról beszéljenek, illetve, hogy jóváhagyásukat adják a levelek kiállításához a WCM-ben. Arma Tanović-Branković, a szarajevói születésű és ma is ott élő és dolgozó drámatanár az elsők között jelentkezett a múzeum felhívására, majd interjúban idézte fel háborús gyermekkorát, sőt, saját levelének néhány általa választott részét fel is olvasta. A levéltári dokumentumból előlépő személyes történetnek minden bizonnyal saját társadalmi élete lesz, hozzájárulva a „gyász közös és megosztható nyilvános nyelve [...] a katasztrófa veszteségeit és maradványait megszólító viszony" kialakulásához. (Arsenijević, Husanović és Wastell)

Jasminko Halilović, a WCM alapítója megfogalmazása szerint „háborús gyermekkor az, amikor az embernek van egy szerelme az iskolában, akit aztán megöl egy akna". Tagadhatatlan, a gyerekek által írt levelek hosszan részletezik, milyen szűnni nem akaró rettegésben és veszélyben élni, barátokat és rokonokat elveszíteni, az élelmiszert és más alapcikkeket nélkülözni; milyen, amikor a normális elfoglaltságokat, mint a játék, a szórakozás, a mozizás, megszakítják és felváltják a túlélés, például a fa és víz beszerzésének taktikái. Ugyanezekből a levelekből azonban dac és bátorság is sugárzik, így például Arma leveléből: „Nagyon, nagyon nehézzé vált az élet, de itt van nekünk a szeretet, a büszkeség és a remény: ez a mi fegyverünk." Átéléssel írnak arról, mennyire gyűlölik a háborút és mennyire utálják a matekot; rémálmaikról nyomasztó érzésekkel és tehetetlenséggel („Tudom, hogy az én hangom mit sem ér a világban"); vagy épp jó álmokról külföldről kapott élelmiszersegéllyel és aknazápor helyett gyerekektől zsibongó utcákkal; és a nosztalgiával színesített, gyönyörű Szarajevóról, „a háború előtti olimpiai városról", amelyet semmi pénzért nem hagynának el.

Részletek Arma Tanović leveléből
(Blinken OSA Archívum)

De mit is jelent leveleket írni a külvilágnak a modern hadviselés leghosszab ostroma közepette? Akár annak ellenére is, hogy az ember nem szeret levelet írni? Kísérletet a normalitás érzetének fenntartására. Kockázatot. Annak a veszélyét, hogy az ember bombatalálat áldozata lesz, miközben égeti a kevéske üzemanyagot. Dokumentálást, az események és tapasztalatok, az érzések és vágyak rögzítését. Alapot a továbbgondolásra. „A megfigyelés és a feljegyzés aktusai hidat képezhetnek az egyén túlélése és a katasztrófát követő élet között." (Tumarkin) Április 6-án, Szarajevó ostroma kezdetének évfordulóján, a kis szemtanúkra emlékezünk, és társaikra, akik nem élték meg, hogy szemtanúvá válhassanak.